Webes változat – magyarul

Wallenberg – A katyini tragédia utolsó áldozata

Raoul Wallenberg, a svéd diplomata, több tízezer magyar zsidó megmentője, 1945 januárjában a szovjet csapatok kezére került – és többé nem tért vissza. Írásom azt vizsgálja, hogyan kapcsolódhat Wallenberg sorsa a katyini tömeggyilkosság eltitkolásához, és miért tartotta a sztálini rendszer létkérdésnek az igazság elhallgatását.

Wallenberg eltűnésének lehetséges magyarázata a katyini tömegmészárlás titkos irataiban és a sztálini Szovjetunió következetes hazugságpolitikájában rejlik.

DOSSZIÉ 1 — Wallenberg elfogása és az orosz „beismerés”

Orosz beismerés: Wallenberg Sztálin utasítására lett kivégezve

Wallenberg Raoult, a Svéd diplomatát, - aki a Második Világháború utolsó hónapjaiban az Amerikai Menekültügyi Bizottság megbízottjaként több ezer magyar zsidót mentett meg Budapesten, - 1945. Január 17.-án vették őrizetbe a szovjet csapatok. Attól a naptól kezdve Wallenberg sorsa több mint 55 éven át homályba borult, egészen 2000 év végéig, amikor is az a Kremlin által kinevezett vizsgálóbizottság, amelyik Wallenberg sorsát volt hivatva felderíteni, - végre bevallotta, hogy „Wallenberget egy moszkvai börtönben a KGB fogságában lőtték agyon”. Egyúttal kiadtak egy hivatalos közleményt is, aminek értelmében „Wallenberg a bizalmatlan és cinikus sztálini rezsim áldozata lett,”- és kijelentették, hogy „Wallenberget és sofőrjét, Langerfelt Vilmost, utólag, felmentik a kémkedés vádja alól.”

De ez a közlemény még mindig nem magyarázza meg, hogy ez a két ember miért és milyen körülmények között halt meg. Leonid Troshin, az orosz Főügyészség szóvivője szerint az esetre továbbra sem derül majd fény, egyszerűen azért, mert az erre vonatkozó dokumentumoknak az irattárból nyoma veszett. Valakiknek- ezek szerint - még mindig érdekében áll, hogy az adatokat erről az esetről elrejtsék, vagy elpusztítsák. A jelenlegi orosz kormány továbbra is ragaszkodik ama álláspontjához, hogy „ugyan lehetetlen kideríteni pontosan hogy Wallenberg és sofőrje milyen körülmények között halt meg, de a dokumentumok eltűnése arra mutat, hogy sorsuk azonos volt azokkal, akiket Sztálin utasítására végeztek ki.”

Miért kellett Wallenbergnek meghalnia?

Raul Wallenberg halála okának kulcsát Magyarországon találjuk meg. Két fontos forrás is próbálja bizonyítani, hogy Raoul Wallenbergnek az 1940-ben elkövetett Katyini tömeggyilkosság igazi elkövetőinek eltussolása érdekében kellett elpusztulnia. A közel négyezer Lengyel tiszt brutális kivégzésével a Katyini erdőben, eredetileg a Náci Németek voltak meggyanúsítva és ezt úgy a szovjet propaganda gépezet, mint a szövetségesek, több évtizeden át, Náci ellenes propagandaként, alaposan ki is használták. A Második Világháború végnapjaiban Wallenberg számos, ezt az adatot cáfoló, és a szovjet titkosszolgálatot vádoló dokumentumot kapott kézhez, megőrzés végett. 1945 elején a Szovjeteknek nem állt érdekükben, hogy erről a tettükről a világ értesüljön, ezért minden olyan személyt, akiről gyanítható volt, hogy tudomása van az igazságról, Sztálin külön utasítására el kellett tenni láb alól.

DOSSZIÉ 2 — A katyini tömeggyilkosság

A Katyini tömeggyilkosság

Az 1939. Augusztus 23.-án kötött Hitler- Sztálin közötti titkos, egymást meg-nemtámadó szerződés második protokollja szerint a Náci Németország és a Szovjetunió felosztotta Lengyelországot egymás között. Németország, fittyet hányva Anglia és Franciaország tiltakozásnak, 1939. Szeptember 1.-én bevonult Lengyelországba, és ezzel megindította a Második Világháborút. A szovjetek viszont vártak egészen Szeptember 17-ig a támadással. A Lengyel sereg egy része, a német támadástól alaposan megtépázva ugyan, de nemcsak hogy fölvette keleten a szovjetekkel a harcot, de néhány csatát meg is nyertek a beözönlő Vörös Hadsereggel szemben. 1939. Szeptember 27.-én a Lengyelek végül is kénytelen voltak kapitulálni a hatalmas túlerő miatt.

1939 Szeptember és Októbere között a Szovjetek majdnem 15 ezer Lengyel hadifoglyot ejtettek. Köztük igen sokan tartalékos tisztek voltak, akik a civil életben, mint orvosok, mérnökök és egyetemi professzorok funkcionáltak. A hadifoglyokat három hadifogolytáborba szállították: a Moszkvától délnyugatra eső Kozielskbe, a Moszkva és Leningrád között fekvő Ostashkovba, és Kharkovtól délkeletre fekvő Starobielszkbe.

1939-40 telén az NKVD, (a KGB elődje) mindent megpróbált, hogy a Lengyeleket megnyerje a Sztálini Szovjet Kommunizmus számára. Néhány kivétellel, a primitív és drasztikus módon lefolytatott kihallgatásokat és a propaganda hadjáratot a hűséges, és művelt tisztek többsége visszautasította. A végén az NKVD csak egy pár száz potenciális közreműködőt volt képes megagitálni. A többieket 1940 tavaszán, élelemmel ellátva és biztosítva őket, hogy haza lesznek szállítva, százasával vonatra rakták őket. A családtagok 1940 tavaszáig bezáróan rendszeres levelezésben álltak ezekkel a tisztekkel. Utána minden egyes levél – a címzett ismeretlen - pecséttel ellátva, visszament a feladóknak. Londonba száműzött Lengyel Parlament által küldött, és az eltűnt Lengyel tisztek sorsáról érdeklődő leveleket a Szovjet kormány válaszra sem méltatta.

Mint később kiderült, a tiszteteket három különböző kivégző táborba szállítottak. A Kozielskyből elszállított rabok Katynba, az Ostashovskiak Kalinin, és a Starobielskiek Kharkovi vasút állomásokhoz irányították. Az utolsó két helyen talált tömegsírt 1992-ben tárták fel.

A Szovjetunió 1942. Június 22-én történő Német letámadását követően a Londonba száműzött Lengyel kormány, új szövetségeséhez, a Szovjet kormányhoz folyamodott, amiben az eltűnt lengyel tisztek sorsáról, és hol létéről tudakolódtak. Sztálin válasza az volt, hogy: - Előfordulhat, hogy Manchuriába menekültek.

Aztán 1943. Április 13.-án a berlini rádió bejelentette, hogy az orosz Katyin település erdejében egy nagy tömegsírra bukkantak. A sírban több ezer lengyel tiszt holtteste volt található, akiket – a rádió hír szerint, - 1940 nyarán az NKVD gyilkolt meg. A Szovjetek válasza erre az volt, hogy ezt a gyilkosságot csakis a Nácik követhették el, mert most jutott eszükbe, míg Ők a németek elöl vonultak vissza, „véletlenül” hátrahagytak néhány lengyel tisztet, akiket a Németek 1941 őszén aztán kivégeztek.

Amikor a londoni menekült Lengyel Kormány a nemzetközi Vöröskereszthez fordult, hogy az ügyet kivizsgálja, a Szovjetunió, tiltakozásul, megszakította diplomáciai kapcsolatát a Lengyelekkel. Viszont több nemzetközileg is elismert szakértő, úgy a Svájci és a Lengyel Vöröskereszt is minden kétséget kizárólag megállapította, hogy a kivégzések pontos időpontja 1940. Április 4 és 13-a közötti időben történt. A dátumot a holtestek, az egyenruhák zsebében található naplók, levelek és Szovjet újságpapír foszlányok is alátámasztották. Összesen 4143 személyt azonosítottak. Sajnos a felfedezés időpontja a győztes Sztálingrádi csata utánra esett, amikor is úgy Anglia, és az USA, - mint a Szovjetuniónak hálás szövetségese, - hajlandók voltak szemet hunyni az események felett.

DOSSZIÉ 3 — A katyini iratok Magyarországon

A Katyini tömeggyilkosságról szóló akták Magyarországom

Varga Béla, pápai prelátus, aki a Kisgazdapárt képviselőjeként 1945 és 1947 között a magyar parlament országgyűlési elnöke működött, - volt az első, aki felvillantotta a lehetőséget a Katyini tömeggyilkosság és Wallenberg sorsa közötti kapcsolatnak. Varga Béla 1947 és 1991 között az USÁ-ban élt. 1995-ben halt meg Budapesten. 1980-ban az Új Látóhatár című, Nyugatnémet országban kiadott magyar nyelvű magazinban adott interjújában a következőket mondta: - A Szovjetuniónak olyan fontos volt, hogy a Katyini mészárlás felelősségéről eltereljék magukról a figyelmet, hogy Sztálin parancsára minden személyt, aki tudta az igazságot, el kellett tenni láb alól.

1939 őszétől majdnem 200 ezer lengyel katona és civil lépte át a Magyar határt. A lengyel menekülteket úgy a lakosság, mint a magyar kormány szeretettel fogadta. Az elsők között érkezettek közül igen sokan voltak tisztek, sőt jó néhány pilóta is, akik közül majdnem 55 ezernek sikerült a menekülését biztosítani Olaszországon keresztül Franciaországba, ahol sikerült megalakítaniuk a Lengyel hadsereget, amelyik aztán Hitler ellen harcolt. Igen sokan közülük aztán részt vettek London védelmében is. És szinte nyílt titok volt, hogy az illegális Lengyel Home Army végig tartotta a kapcsolatot a Londonban tartózkodó menekült Lengyel kormánnyal a Magyarországon tartózkodó lengyel menekülteken keresztül.

Amikor 1943-ban a Katyini mészárlásokra fény derült, a londoni Lengyel menekült kormány kétségbeesetten próbált információt szerezni. Varga Bélát kérték föl a majdnem 15 ezer hiányzó lengyel tisztről szóló információk összegyűjtésére és azok továbbítására. Varga Béla összeszedte a nemzetközi Vöröskereszt szakértőinek törvényszéki leleteit, amiben a Svájciakon és a Lengyeleken kívül Magyar részről résztvett Orsós Ferenc egyetemi tanár, a Bonctani Intézet igazgatója is. Ez a bizottság aztán megállapította, hogy a kivégzések kétségkívül 1940. Április 4- és 13 között zajlottak le, és ezt akkor és ott csakis az oroszok követhették el. Varga Béla az adatok nagy részét átadta a Londonba távozó Lengyel tiszteknek, de néhány bizalmasabbat, saját kezűleg szállított el Svájcba. A maradék dokumentum egy nagyobb pénzösszeggel együtt a budapesti Hitelbank páncélszekrényében lett elhelyezve.

DOSSZIÉ 4 — A Wallenberg-kapcsolat

A Wallenberg kapcsolat

1944 Március 19.-én a német megszállás napjától kezdően Per Anger, a Svéd Követség másodtitkárának egyik legfontosabb feladata lett az ideiglenes útlevelek kiállítása olyan zsidó személyeknek, akiknek rokonai vagy üzleti kapcsolatai voltak Svédországban. Ezek az útlevelek eredetileg ideiglenes dokumentumok voltak olyan Svéd személyek számára, akik utazás közben elvesztették papírjaikat. Csakhogy ebben az időben a Svéd Követség egyszerre hét másik országot is képviselt, így a segítséget kérők száma egyik napról a másikra megsokszorozott. A követség, sürgős segítséget kért. Ez a kérelem egybeesett azokkal a tárgyalásokkal, amik az Amerikai menekültügyi bizottság, a Svéd külügyminisztérium és a Zsidók Világkongresszusa között zajlott arról, hogy a magyar zsidókat mentendő misszióra egy személyt küldjenek Magyarországra.

Raoul Wallenberg, a Svéd delegáció titkáraként lett erre a misszióra kijelölve. Wallenberg közvetlen főnöke Iver. C. Olsen, aki nemcsak mint a (War Refugee Board) Háborús Menekültek szervezete nevében funkcionált Stockholmban, de egyúttal az Office of Strategic Services-t is képviselte (ami a CIA elődje volt) Svédországban. Ez a tény valószínűleg felkeltette később Kreml bizalmatlanságát, különösen arra való tekintettel, hogy, annak megalakulása pillanatától, a szovjetek ügynökök agresszív munkát végeztek, hogy behatoljanak az OSS körébe.

Wallenberg 1944 Julius 9.- én érkezett Budapestre, négy hónappal a Német megszállás, és azok agresszív antiszemita politikájának végrehajtása után. A Magyar határon számtalan marhavagont látott, telezsúfolva zsidó személyekkel, akik a „munkatáborokba” való deportálásukra vártak. Az Auschwitzba vezető vasútvonalak bombázása miatt ezeket a vagonokat a végén Ausztriába irányították. Augusztusban érkeztek a titkos hírek a „munkatáborokról” szóló borzalmas igazságról, amikor is Wallenberg nemcsak Horthy belegyezését, de határozott felkérését is megkapta a Budapesti zsidók megmentésére. Wallenberg, Amerikai pénzzel, mint Svéd diplomata, Svéd koronával ellátott védelmi papírokat kezdett osztogatni az arra szorulóknak. Számos épületet vásárolt vagy bérelt ki, ahol Svéd zászló védte az odaköltözőket. Amikor Októberben, a szovjetekkel való külön béke tárgyalása miatt a Nácik letartoztatták Horthyt, Wallenberg, a többi semleges ország képviselőjével egyetemben, mint pl. Svájc, rábeszélték az új, Németek által támogatott báb- kormányt, egy közel 33 ezer zsidót befogadó „nemzetközi gettó” felállítására. Számos lengyel menekült, akiknek sikerült kikerülniük a Gestapó markából, talált oltalmat ezekben a védett házakban. Több mint valószínű, hogy ezek a lengyel menekültek egyedül Wallenbergre merték bízni fontos és titkos irataikat. És ezek között nemcsak a Katyini mészárlásokról szóló adatok, de más, fontos diplomáciai papírok is voltak, amik bizonyították, hogy a Magyar kormány aktívan résztvett a lengyel menekültek mentésében és azok biztonságba helyezésében is.

A CIA által, 1990-ben feloldott titkos anyagokból számos amerikai, orosz és más európai forrás is arra mutat, hogy Wallenberget az amerikai titkosszolgálat értékes információs forrásként tartott számon. Franklin Roosevelt, amerikai elnök hagyta jóvá kinevezését és missziója nem csupán a zsidók megmentésére terjedt ki, hanem a Berlinnel szövetkező magyar nácikat szabotálandó Anti-náci csoportok felderítésével és azokkal való kapcsolat felvétellel is meg lett bízva. James McCargar, Budapesti Amerikai Követség intelligencia specialistája 1946-ban állította, hogy „az amerikai titkosszolgálatnak a háború végén Wallenberg volt a legmegbízhatóbb összekötője Budapesten.” Neki volt lehetősége titkosírással Stockholmon keresztül, diplomáciai zsákok segítségével hetente többször is beszámolni az ellenállás vezetőivel való közreműködésről is.

DOSSZIÉ 5 — Mikó Zoltán, a páncélszekrények és az iratok

Az ellenállás egyik vezetője volt Mikó Zoltán vezérkari százados is. Wallenberg számos alkalommal vette igénybe Mikó szolgálatait, többek között a Svéd házakba történő élelem beszerzésében és szállításában is. 1944 Karácsonyán Mikót égetően sürgős dologra kérte fel Wallenberg. Addigra Budapestet már körülvette a Vörös Hadsereg és az ostrom elkerülhetetlennek látszott. Wallenberg segítséget kért a követség által tárolt értékek és papírok azonnali biztonságos helyre történő elszállítására. A papírok között voltak többek között azok a dokumentumok, amik a Svéd követség közvetítésével a Magyar és Angol parlament közti titkos tárgyalásokról számoltak be.

A Svéd követségnek már előzőleg is voltak bérelt biztonsági páncélszekrényei a Magyar Nemzeti Bank pincéjében, amik a Magyar Hadsereg által őrizve, tűz és bomba biztosnak is bizonyultak. Más követség is használta ezeket értéktárgyaik és bizalmas dokumentumaik számára. Mire Mikó a követséghez érkezett, az iratok már az autóban voltak. Wallenberg és Mikó egy másik gépkocsiban a teherautó előtt hajtottak és amint az iratok a bankban biztonságba lettek helyezve, utjaik elváltak egymástól.

DOSSZIÉ 6 — Letartóztatások és kihallgatások

A Szovjet megszállás

Amikor 1945. január közepén a németek föladták Budapestet, nem volt idejük arra, hogy akármilyen értéket is magukkal vigyenek. Az oroszok feltörték a bankokat és minden különösebb probléma nélkül felrobbantották a biztonsági páncélszekrényeket is. Pár nappal ezután tartóztatták le Raoul Wallenberget, Varga Bélát, Mikó kapitányt és segédjét, Bondor Miklós főhadnagyot is.

Varga Bélát Kispestre, a Szovjet katonai börtönbe szállották, ahol az NKVD faggatta ki arról, hogy postosan mit is tud a Katyini mészárlásokról. Az egyik jóindulatú tolmács oktatta ki Vargát arra, hogy ha életben akar maradni, vallja azt, hogy erről az esetről nincsenek értesülései. Ugyanis, a tolmács szerint Sztálin külön utasítására, „minden személyt, akinek bármi tudomása van Katyinról, ki kell irtani.”

Az NKVD Bondor Miklós főhadnagyot 1945. Február 13.-án tartoztatta le, pár nappal az után, hogy sikerült annak elszöknie a Gestapó fogságából. Saját vallomása szerint a két szervezet kihallgatása között csak annyi volt a különbség, hogy addig, amíg a Gestapó Mikó kapitánnyal való kapcsolatáról faggatta, akit azok hazaárulónak tartottak, mert Budapestet akarta a teljes lerombolástól megvédeni; az NKVD Bondort a Mikó és Wallenberg közötti kapcsolatról vallatta. Bondor csak annyit mondott, hogy tudtával Mikó csupán élelem és gyógyszerszerzésben és annak a szállításában segédkezett Wallenbergnek, és Bondor a felpakolt teherautóknak csupán a fegyveres őrségét látta el, amíg azok a védett házakhoz nem értek el. De a kihallgatókat csupán csak a „dokumentumok” érdekelték, amire Bondor nem tudott kielégítő választ adni. Egy alkalommal közvetlenül is neki lett szögezve a kérdés, hogy pontosan mit tud Katyinról. Bondor válasza, hogy Ö a németeket tartja felelősnek a kivégzésekért, és hogy azok próbálják az atrocitásokat az Oroszokra kenni, - valószínűleg az életét mentette meg. Ezek után legalább egy fél tucat fényképet nyomtak az orra alá és követelték, hogy nevezze meg azokat. Amikor Bondor kijelentette, hogy életében nem találkozott egyikkel sem, akkor a kihallgatók megnevezték őket. Mindegyiknek lengyel hangzású neve volt. Viszont az oroszok soha nem világosították fel Bondort arról, hogy szerintük mi lehet a kapcsolat a lengyelek, Mikó és Wallenberg között. Bondor emiatt meg volt róla győződve, hogy az oroszok azt hitték, Wallenberg egy kém volt, és úgy Mikó, mint Bondár bűntársai voltak.

Mikó százados és Bondor főhadnagy tárgyalására 1945 Julius 9.-én került sor a romániai Konstanza nevű városban. Mindkettőjüket, golyó általi halálra ítéltek kémek kiképzésével vádolva őket, akik „ártatlan, jóindulatú embereket tévesztettek meg és akartak felhasználni a Szovjet hadsereg feltartóztatására.” Ítélethirdetés után elvezették őket a halálra ítéltek cellájába, ahol Mikó elmondta Bondornak Wallenberg kapcsolatát a Katyini dokumentumokkal. Mikó szerint, Wallenberg komolyan hitt abban, hogy az Amerikaiak meg fogják Őt menteni az Oroszoktól.

DOSSZIÉ 7 — Párhuzamok a két eltűnés között

Hasonlóságok Wallenberg és Mikó eltűnése között.

Wallenberg és Mikó sorsa között igen sok a párhuzam. Eredetileg mindketten, a lakosság érdekében és saját akaratukból vették fel a kapcsolatot a Budapestet ostromló orosz parancsnoksággal.

Wallenberg 1945. Január 17.-én indult el Budapestről, az ideiglenes magyar országgyűlés helyén, Debrecenbe, hogy Malinovsky marsallal, a Szovjet megszálló csapatok főparancsnokával megtárgyalja a Svéd Követség által kidolgozott tervet a Budapesti gettókat túlélő zsidók megsegítésére.

Mikó, 1945. Január végén, Vörös János, a Magyar Honvédelmi Miniszter felkérésére indult el a Szovjet csapatokhoz, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen Budapest kapitulációjáról, lehetőleg elkerülve azt a teljes pusztítást, amit a Németekkel szimpatizáló magyar csapatok ellenállása váltott ki. Mindkét esetben az egyéneket letartoztatták és sorsuk utána ismeretlen lett.

Wallenberg fogadtatása a Szovjet parancsnokságról igen hézagos. Annyi még tudunk, hogy a Budapesti Szovjet parancsnokságon barátságosan és közreműködően bántak vele, és engedélyt kapott a város elhagyására is, hogy Malinovszky Marsallal találkozhasson. A következő információ Wallenbergről már Moszkvából érkezik, ahol udvarias fogadtatás részeként körbeviszik megmutatni neki Moszkva turista nevezetességeit is. Utána, minden előzetes figyelmeztetés nélkül letartoztatják és a hírhedt Lubyanka börtönbe szállítják.

Mikót szintén a legnagyobb szívélyességgel fogadják és majdnem egy hétig még készségesen kikérik véleményét a Magyar Hadsereg akkori körülményeiről is. Aztán, minden teketória nélkül letartóztatják Őt is.

Wallenberg, még mielőtt Mikó a szovjet Katonai parancsnokságon jelentkezett volna, már 1945. Január 17.-én Szovjet fogságban volt. Ez elegendő idő lehetett arra, hogy az oroszok információkat szerezzenek úgy Wallenbergtől, mint az elfogott Lengyel tisztektől, Mikó szerepéről az iratok elhelyezésének segítésében a Nemzeti Bank pincéjében. Mikó már az NKVD őrizetében volt, amikor egy detektívcsoport a lakására ment és őszintén meg voltak lepődve, amikor közölték velük, Mikó már jelentkezett a Szovjet parancsnokságon. Igen nagy a valószínűsége annak, hogy ez a csoport már megkezdte a nyomozást Wallenberg és Mikó közötti kapcsolat felderítésére.

A Szovjetek, úgy Wallenberg, mint a Mikó ügyben kategorikusan megtagadtak minden információt. Wallenberg esetében a nemzetközi nyomás sem működött. Csak Gorbacsov hatalomra kerülése után vallották be, hogy Wallenberg eltűnéséért ők a felelősek, de még ezek után sem adtak erre elfogadható magyarázatot. Mikó esetében a Szovjetek 1990-ig tagadták, hogy Mikó valaha is az Ő fogságukban lett volna. Ez igen meglepő volt, miután Mikó, a Magyar Honvédelmi Miniszter felkérésére indult el tárgyalásokat folytatni a Szovjet csapatok vezetőivel, és Mikó kapitány legközelebbi rokonai és barátai is tudták, hogy Mikó, 1945. Január utolsó napjaiban lejelentkezett a Szovjet Parancsnokságon.

DOSSZIÉ 8 — A hosszú eltussolás és a népirtás kérdése

Folyamatos hamis propaganda Wallenberg sorsáról és a Katyini tömeggyilkosságról

Wallenberg esetébe a Szovjetek, közel 55 éven át folytatták hamis propagandájukat. Sztálin idejében a félrevezetések négy, egymásnak ellentétes verzióban lettek tálalva.

Először Kreml ugyan elismerte, hogy Wallenberg Szovjet fennhatóság alatt áll, de azt már tagadta, hogy a Svéd diplomatát elrabolták és a Lubyankai börtönben tartják fogságban.

Két évvel később a Szovjetek kategorikusan kijelentették, hogy a Szovjet hatóságoknak semmiféle tudomása nincs Wallenbergről.

A harmadik változat egy évtizeddel később, Kruschov idejéből származik, amikor is a Szovjetek elismerik, hogy Wallenberg a Lubyankai börtönben volt, ahol valószínűleg szívtrombózisban halt meg még 1947-ben. Ezt a változathoz majdnem 25 éven keresztül ragaszkodtak, amikor is ezt a Gorbacsovi felmelegedés alatt felváltotta a negyedik változat: Wallenberg meghalt, de halálának részletei ismeretlenek.

Ugyan az orosz kormány 1992-ben kiadott olyan dokumentumokat, amelyik beismeri, hogy a Szovjet Vezetőség és az NKVD voltak felelősek a Katyini mészárlásokért, de ennek a tagadása hosszú évekkel ezután is folyamatban volt. Például, még 1998 nyarán a Washingtonban lévő Ronald Reagan épületben, egy USA által szponzorált, az orosz Katonai Múzeum által kölcsönadott Második Világháborús Fényképek kiállításán, az egyik Orosz program szerint a Lengyel tisztek meggyilkolásáért Katyinban változatlanul a Németeket és nem az NKVD-t tartották felelősnek.

És amíg a Lengyel Parlamentnek egy csoportja azon igyekezett, hogy kicsikarjon egy elismerést az orosz kormánytól, amiben az elismerné részvételét ebben a tömeggyilkosságban, 1998 őszén Yuri Chajka, az Orosz Kormány által kinevezett biztos levéllel fordult a Lengyel Igazságminiszterhez, és követelte, hogy hozzanak létre egy vizsgálóbizottságot, ami felderítené azoknak az orosz katonák halálának okát, akik 1919/20-ban az Orosz-Lengyel háborúban estek Lengyel fogságba. A levél szerint legalább 83500 orosz hadifogoly halt meg embertelen állapotok miatt Lengyel koncentrációs táborokban. 1990-es évek elején az a hír terjedt el Varsóban, hogy Gorbacsev adott ki az utasítást beosztottjainak, hogy olyan adatokat találjanak, amivel a Katyini eseményeket ellensúlyba helyezné. A lengyelek ugyan tiltakoztak a gyanúsítások ellen, de egyúttal kijelentették, hogy hajlandók lennének egy közös bizottságot létrehozni, amelyik úgy a Lengyel, mint az Orosz levéltárakban korlátlanul kutathatna további információkért. Az ajánlat kategorikusan vissza lett utasítva.

Miért volt fontos a Szovjeteknek, hogy a Katyini atrocitásban való részvételüket titokban tartsák?

Az incidens egy maradandó, politikai következménnyel járó, az emberiség ellen elkövetett bűnügynek számit. A Lengyel foglyok tömeges kivégzése a Második Világháború alatt nem a csaták hevében történt, hanem bizonyíthatóan egy hidegvérrel elkövetett politikai gyilkosság volt. Az áldozatok, 1939 Szeptemberében a Szovjet Vörös Hadsereg által, Lengyelország keleti részének lerohanása közben elfogott Lengyel tisztek, katonák, és civilek voltak. Igazából ezek a Lengyel katonák nem is számíthattak hadifogolynak, mert a Szovjetunió nem üzent háborút Lengyelországnak és a Lengyel katonai parancsnokság parancsba adta, hogy ne vegyék fel a harcot a Szovjetekkel. A közel 15 ezer lengyel tiszt kivégzése, egy nemzet vezetőrétegének szisztematikus kiirtásának számit és az megfelel a Genocide , azaz népirtás fogalmának.

A Szovjetunió soha nem lett hivatalosan elitélve a katyini mészárlások miatt. A Szovjetunió több mint 50 évig tagadta le felelősségét ez ügyben. A katyini mészárlásért a Németek lettek okolva, és ezt úgy a Szovjetunió, mint a nyugati hatalmak is Náci-ellenes propagandának használtak fel. Katyin tiltott téma volt úgy a háború utáni Lengyel-, mint az összes Szovjetek által kontroll alatt tartott országokban. Cenzorok töröltek ki minden erre vonatkozó adatot, és még említése is komoly következményeket vont magával.

1945-ben, Wallenberg eltűnése idejében a Szovjetek mindent elkövettek annak érdekében, hogy erről az ügyről eltereljék magukról a figyelmet, olyan mértékben, hogy Sztálin külön utasítására, mindenkit, akinek tudomása van az igazságról, el kell tenni láb alól. A bizalmatlan és paranoid Sztálini Szovjet vezetés szempontjából az 1940-ben történt Katyini erdőben elkövetett tömegmészárlások felelősségének eltusolása érdekében teljesen jogosultnak tartotta Wallenberg kivégzését. Így lett Wallenberg a katyini tömeggyilkosság utolsó áldozata."